Október 1-én Andersen klasszikusával elindult az új évad a Vaskakas Bábszínházban. A világirodalom egyik legszebb szerelmi története. A kis hableány mese két világ – a föld és a tenger – találkozásáról, az önfeláldozásról, a bátorságról, a vágyakozás erejéről szól.
A történet a vágyakozással kezdődik. A kis hableány a tengermélyi birodalomból a szárazföldre vágyik. Halfarok helyett lábakat szeretne, úszás helyett járást, vízi királyság helyett a földi herceg szerelmét. Egyedül a tenger boszorkánya adhatja meg neki, amit kíván, de súlyos árat kell fizetnie érte.
A zalaegerszegi Griff Bábszínház és a győri Vaskakas Bábszínház együttműködésben áll színpadra a darab Bartal Kiss Rita (Blattner Géza-díjas) rendezésében:
- Az elődás olyan komplex és sokrétű. Andersen komor hangulatát humorral oldjuk, a kisebbek a látványhoz, a nagyobbacskák már a mese szövetéhez, a felnőttek pedig a saját életükben megélt szerelmi csalódások érzelmeivel tudnak kapcsolódni.
- Andersen meséje olyan szép, drámai történet, amiben nincs happyend. Az előadásnak a nagyrésze víz alatt játszódik, a bábszínház formanyelve alkalmas arra, hogy ezt a víz alatti birodalmat életre keltse. Rendezőként és színházvezetőként azokat a történeteket választom, amik engem is érdekelnek és inspirálnak. A kis hableány meséjében a kíváncsiság, az álmodozás és elérhetetlen utáni sóvárgás egy fontos motívum. A történetben az az érzés fogott meg, hogy kis hableány elvágyódik a saját közegéből, a vízből és a parton szeretne élni, ahol az emberek élnek, akiknek lábuk van.
- Rofusz Kinga tervezte a bábokat, akinek nagyon szeretem szürreális látásmódját. Többször dolgoztunk már együtt, egy srófra jár az eszünk. Csernák Zoltán Samu zeneszerző erre az előadásra készítette a zenét, az előadás elején a kis hableány énekel egy szép dalt.
Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) bábszínész, a Vaskakas Bábszínház igazgatója Tengerboszorka szerepében játszik az előadásban.
- Már nagyon vártam, hogy elkezdjük a próbákat és színpadon legyünk. Külön öröm, hogy klasszikus, bábos előadásunk lesz. Míg a hableányok csodálatos, gótikusan kecses, plasztikus bábok, akiket Rofusz Kinga tervezett, addig én, a Tengerboszorka, és a többi vízilény, a tengerben található szemétből, műanyagpalackból testesül meg. A Tengerboszorka két mosószeres flakonból lett összeszerelve, a haja PET palackokból készült. Fekete térben játszunk, a mozgató alig látszik, UV-fénnyel vannak megvilágítva a halak, medúzák, a vízi állatok. Csodaszép vízivilág elevenedik meg.