VUK MINDEN CSAPDÁT KIKERÜL - Vuk kritikája

Forrás: http://szinhaz.net/2020/11/05/olbei-livia-vuk-minden-csapdat-kikerul/?fb... - 2020.11.05.

A győri Vaskakas Bábszínház nagyszínpadi zenés mesejátékának első számú hőse talán nem is Vuk, a rátermett, szeretnivaló és közismert kisróka, hanem maga az opálos fényben lélegző, mocorgó, folyton változó, mégis minden pillanatában önazonos erdő – amelyet mintha kínai bűvészkarikákból raktak volna össze.

Fülünkben Pogány Judit hangja, fejünkben Dargay Attila figurái: bizonyos generációk számára nem is Fekete István regénye, hanem a belőle készült 1981-es rajzfilm az „eredeti”, a biztos viszonyítási pont. (A 2008-as rajzfilmes folytatás nem tudott elérni átütő  sikert.) Nincs mit tenni: ezzel az emlékkel – ha úgy tetszik, előítélettel – kell beülni a Vaskakas Bábszínház Vuk-előadására.

A biztonság kedvéért érdemes újraolvasni a könyvet is (amely 3-4. osztályban kötelező olvasmány): meglepetések érhetnek. Bár Fekete István a természetre, benne kizárólag ember és állat viszonyára koncentrál – természetesen az óhatatlanul és kivédhetetlenül antropomorfizált állat, a róka nézőpontjából  –, egy-egy apró, de annál élesebben megvilágított jelenet fölvillantja azt a társadalmi közeget-hierarchiát, amelyben a regény megszületett (csendőröstül, jegyzőstül, fővadászostul). A Vuk először több Fekete István-történet között látott napvilágot 1940-ben, önálló kötetként 1965-ben indult hódító útjára a Móránál. A szerzőnek/elbeszélőnek feltétel nélkül elhisszük, hogy ismeri az erdő minden rezdülését: leírásai érzelmekkel telítettek, de nem érzelgősek, miközben a maga „természetességében” mutatják föl azt a voltaképpen kicsit hátborzongató, közönyös és praktikus masinériát, amelyet úgy hívhatunk: létfenntartás. Az emberrel ebben az összefüggésben az a baj – Karak gondolata az előadásban is elhangzik –, hogy legfeljebb az utópia távolába helyezve lehetnek érvényesek azok az idők, amikor a Simabőrű már nem hiszi magát a világ kizárólagos urának, és nem gondolja, hogy minden a világon – ha kell, ha nem – az övé.

Elég, ha annyit mondunk: mese. Vuk története minden bizonnyal azért tud ennyire népszerű lenni, mert a klasszikus mesesémát mozgatja nagy invencióval: a (nép)mesehős elindul, elhagyja – mert el kell hagynia – biztonságos környezetét, kiállja a próbákat  és győz. A végén még a lakodalom is stimmel. Közben pedig összefonódik a lineáris és a körben forgó mitologikus idő – amelynek érzékeltetésére az erdőnél jobb terep nem adódik. Tavasz, nyár, ősz, tél – és megint elölről.

Gimesi Dóra, a bábszínpadi átirat szerzője pedig biztonsággal kikerüli a csapdákat, amelyeket a Vuk-regény rejt magában. A Vaskakas-előadásban például a kisróka nem kap el macskát. De sokkal fontosabb (és már a rajzfilmváltozatban is működik), hogy Vuk megmenekülését nem a szülői döntés, hanem a saját kíváncsi természete segíti elő. Mert bármennyire logikus és praktikus, hogy a rókaszülők veszedelem idején Vukot, a legrátermettebbet és a legügyesebbet helyezik biztonságba a nyolc rókakölyök közül, itt és most ez a döntés nem értelmezhető. Mindeközben Fekete István regényének alapvető szépsége abban van, hogy élet és elmúlás végeérhetetlen hintajátékában úgy szavaz az életre, hogy megmutatja: az életnek része a nagy körforgásba tagozódó elmúlás is. Ezt a hintajátékot mutatja föl az előadás, amelynek látványvilága pont azért válik érvényessé és Vuk-kontextusban értelmezhetővé, mert nem emlékeztet sem reális erdőre, sem a rajzfilm világára.

Boráros Szilárd szokásához híven erős látványt tervezett. A fölfelé szinte a végtelenbe nyíló, kékben derengő színpadon egymásba forrasztott, de elemenként mozgatható óriási fémkarikákból épül, hajladozik, lélegzik az erdő. Néha mintha még növekedne is; a lehetőség benne van a szerkezetben. A kör lényeges motívum – sőt szimbólum –, de ennél is fontosabb, hogy a színészek boszorkányos ügyességgel rakják össze és választják szét a kínai karikákat, ami által tényleg életre tudnak kelni a fák. A színészek ebben a derengő, erdőmélyi, tengermélyi  világban kicsit bűvészek, kicsit artisták is. (Zenés? Táncos? Nagyszabású? Ha lúd, legyen kövér.) Ladányi Andrea koreográfiája harmóniában van a látvánnyal abban az értelemben is, hogy nem realizálja, hanem jelzi az állatok mozgását.  A színész sem utánoz, hanem világot teremt. A natúrszín jelmezek (a két árnyalat kombinációja távolról bohóckosztümöt idéz, összhangban a cirkuszi hangulattal) nem kiemelnek, inkább beolvasztanak. A túlélés, az élet a tét. Boráros Szilárd az év elején a kesztyűbábot értelmezte újra a szombathelyi Mesebolt Bábszínház Lázár Ervin-előadásában (Gyere haza, Mikkamakka!), most a kézibáb született újjá a kezében. A báb is jelzés: a rész – az „igazit” formázó állatfej – magában foglalja az egészet. A színész a báb folytatása. Ember és állat – végzetes együttélésben. Hol kezdődik az egyik? Hol ér véget a másik? A világító zöld rókaszemek elriasztják a reménybeli élelmet. A rókabáb állkapcsa mozog: nem azért, mert beszél, hanem azért, mert lecsap és harap. A bábszínházban az ölés a maga pőreségében megmutatható, mert pőrén is absztrakt marad: roppan a csont, koppan Tás feje a színpadon. Mintha gyerekjáték – mondjuk építőkocka – gurulna.

A baromfiudvar pedig időről időre begurul a színre: kicsit bábos paravánra emlékeztetve illeszkedik az előadáshoz. Az „öreg libák” – Rab Viki, Ragán Edit –, plusz a baromudvar többi lakója által előadott ízes, mozgalmas jelenetek bohóc- vagy kabarétréfák rugójára járnak. (Vicces, pedig tulajdonképpen szívszorító, hogy Pipinek – Gergely Rozi magazinokból ismerős, feltörekvő énekesnő-celebet játszik – az új kakas is tetszik, bár a két liba, Jutka meg Gizi esküdözik, hogy az új Kurri  nem olyan, egyáltalán nem olyan. Tyúkeszűnek nevezik Pipit.)

Karak szerepében Bede-Fazekas Csaba vendég az előadásban (maszkot visel, így kúszik be a színpadra a kinti valóság). Talán még a fejére erősített rókafejre – ő kivételesen nem kézibábként él vele – sem volna föltétlenül szükség: nem is nagybácsi, inkább szálfaegyenes, méltóság- és szeretetteljes nagyapa, az öreg Vuk reinkarnációja, aki az unokáját tanítja (öreg róka – vén medve). A dalszövegek itt-ott kicsit körmönfontnak tűnnek, de Karak összefoglalja a lényeget: „Elmondom most, mit is jelent az a szó, hogy vadászat, / elengedhetetlen összetevője az alázat.” És még: „Minden esetben fontos, hogy mérlegeld a helyzetet.” Vuk – Horváth Márk – gyorsan tanul. (És a közönség is: mintha már dúdolnánk  Borlai Gergő dallamait.)

Karak halála egy királydráma tragikus csúcspontjával ér föl, miközben a háttérben megjelenő vadász groteszk figurája jelzi az erőviszonyokat: óriásira növesztett puskára van szüksége és vadászles-gólyalábakra, hogy célt érjen.

A rajzfilmben az ifjúvá érett Vuk a megmentett rókalánnyal esik szerelembe. Bár ez a változat a meseműködésnek is megfelel, Gimesi Dóra visszatér a regényhez, és milyen jól teszi. Az sem csak praktikum kérdése, hogy Inyt, Vuk anyját – és az ember ketrecéből kimentett Inyt, Vuk nővérét egyazon színész: Markó-Valentyik Anna játssza finom árnyalatokkal; jólesik, amikor énekel.  Aztán a testvérek is megtalálják a maguk párját. „Szia”, köszön el Iny – és már megy is Bark után. Akkor jön Csele, hogy Vuk ne maradjon egyedül, a kerék forog tovább. Új Tás, új Kurri, új Simabőrű. Új Vuk. Mint a régi – és mégsem. Talán ez az örökkévalóság.

A Vaskakasból szüleikkel kirajzó gyerekek örülnek: innen is, onnan is azt hallani, hogy de jó volt. Melenget az októberi nap, az állatok világnapja van, közeleg a vasárnapi ebéd ideje. Egy anyuka azt kérdezi a gyerekeitől, hogy „a levesezőbe menjünk – ott van nagy rántott hús –, vagy a Mekibe?”. A gyerekek mérlegelik a helyzetet és a Meki mellett döntenek.

Hol? Vaskakas Bábszínház, Győr
Mi? Vuk – Fekete István regényéből írta: Gimesi Dóra
Kik? Játsszák: Bede-Fazekas Csaba mv., Gergely Rozália, Horváth Márk, Markó-Valentyik Anna, Rab Viki, Ragán Edit, Szúkenyik Tamás, Vitányi-Juhász István.
Dramaturg: Nagy Orsolya. Korrepetitor: Kertes Anna. Dalszöveg: Cseri Anna e.h.. Látványtervező: Boráros Szilárd. Fénytervező: Szondi György. Zeneszerző: Borlai Gergő. Koreográfus: Ladányi Andrea. Rendező: Markó Róbert

SZERZŐ: ÖLBEI LÍVIA

Előadás ajánló

Színház adatai

Vaskakas Bábszínház 9022 Győr, Czuczor Gergely utca 17. Tel.: 96/512-690 vaskakas(kukac)vaskakas(pont)hu jegyvásárlás: info(kukac)vaskakas(pont)hu
 
Nyitvatartás:
hétfőtől péntekig 9-18 óráig, valamint az előadások kezdete előtt egy órával

h k s c p s v
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
Kakashíradó