Ereszd el a póthajamat! - interjú Száger Zsuzsannával és Urbanovits Krisztával

Terike és Irén itt élnek közöttünk, még ha nem is így hívják őket. Történetük néhány éve bejárta a sajtót: két nyugdíjas asszony NAV-ellenőrnek adta ki magát, hogy egy fodrászüzletben ingyenparókához juthassanak. A különös hír alapján a KV Társulat készített egyszerre szívszorító és mulattató előadást. Női létezésről, öregedésről, életörömről és barátságról szólnak benne, érzékeny, nagyon emberi hangon. Az előadás október 19-én Budapest, a Mozsár Műhelyben látható, majd november 16-án a győri Vaskakas Bábszínházban vendégszerepel. A két főszereplővel (egyben a KV Társulat két alapítójával), Száger Zsuzsannával és Urbanovits Krisztinával Turbuly Lilla beszélgetett.

Kávéfüggőknek elsőre az ital ugrik be a társulat nevéről. De mit jelent valójában?

Száger Zsuzsanna: Hol különvéleményt, hol közös véleményt takar. Nőket érintő témákat, tabutémákat dolgozunk fel, kortárs nyelven, női szemszögből, sok humorral. Széles közönségrétegnek játszunk, különböző helyszíneken. A felnőtt repertoárunk mellett ifjúsági programunk is van, 12 hét és Függésben című előadásainkat gyermek- és ifjúsági színházi fesztiválokon díjazták. Ebben az évadban is tervezünk két új bemutatót, ezekről azonban még korai lenne beszélni.

Hogyan lett a parókás hírből színdarab?

Száger Zsuzsanna: Markó Róbert, a darab rendezője hozta az ötletet. Szerettünk volna vele közösen dolgozni, és ő úgy érezte, ez nekünk való téma, nekünk való szerepekkel. Nagy Orsolya dramaturggal a társulat improvizációi alapján írták meg a darab első változatát, amelyet a Trafóban felolvasószínházi formában mutattunk be. A darab utána tovább érlelődött, a végső verzió Enyedi Éva dramaturggal készült el négy szereplőre. Izgalmas folyamat volt, fantasztikus fordulatokkal. Az előadásbeli parókámmal például a főpróbahéten éppen abba a fodrászszalonba sétáltam be egy kis igazításra, ahol a valós eset megtörtént…

Urbanovits Krisztina: A történet abszurditása fogott meg bennünket: egyszerre mulatságos, felkavaró és megejtő, hogy két idősödő hölgy bűncselekményt követ el azért, hogy póthajat szerezzenek maguknak. Ebben a történetben a női létezés fontos dimenzióit mutathatjuk meg – szeretetvágy, kiszolgáltatottság, megfelelni akarás, ambíciók, öregedés –, csupa olyasmit, amiről a KV Társulat beszélni szokott. Ha körbenézünk a nézőtereken, azt látjuk, hogy a közönség jelentős részét a Terike és Irén korúak teszik ki. Róluk mégis csak ritkán szólnak színdarabok.

Száger Zsuzsanna: Az újságcikkből kiindulva, ahogy fejtettük fel az életutakat, karaktereket, mindketten szembesültünk azzal, hogy a női nem univerzális vágyai nincsenek korhoz kötve, ugyanakkor a megélt sorsok, az idősödéssel járó napi küzdelmek csendesen ott zakatolnak a szívük mélyén. Kincsesbányák, akikről-akikért érdemes, fontos szólni. Nagymamám mondta mindig, hogy majd meglátod… Szóval ők valahol mi is vagyunk. Mindketten jóval fiatalabbak Terikénél és Irénnél, akiket empátiával, szeretettel és iróniával jelenítenek meg. Könnyebb vagy nehezebb így az azonosulás? Más lenne ezeket a szerepeket az ötvenes-hatvanas éveikben eljátszani?

Urbanovits Krisztina: Sokkal jobb, hogy nem két 60 éves színésznő játssza a szerepeket. Így van egy kis távolságtartás és jófajta feszültség a valós és a játszott kor között. Felhőtlenebb és játékosabb a mi viszonyunk is az elképzelt idős korunkhoz. Nem is beszélve arról, hogy így még legalább 20 évig játszhatjuk az előadást (nevet). A szöveg nagyon érzékenyen és rengeteg humorral beszél a nők öregedéséről, és arról, mit kezd a közvetlen és a tágabb környezet: a család, a munkahely vagy (nagy szavakkal élve) a társadalom ezzel a kérdéssel. A mi hőseinket csak a külvilág tartja öregnek, ők nagyon is életerősek, aktívak, tele vannak tettvággyal. Az összes többi szerepet Markó-Valentyik Anna és Némedi Árpád játssza, felvillantva a mai Budapest jellegzetes karaktereit.

Milyen velük együtt dolgozni?

Urbanovits Krisztina: Némedi Árpádot ezer éve ismerjük, még a kaposvári színházból, ahol együtt dolgoztunk, így vele félszavakból is értjük egymást. Annával bár most dolgoztunk együtt először, nagyon egy nyelvet beszéltünk, nagyon jól működött a kémia. És ő volt négyünk közül, aki mindig mindenre emlékezett, és mindent remekül rögzített, szóval nagyban támaszkodtunk rá. A rendezővel, Markó Róberttel is nagyon régi az ismeretségünk, dramaturgként már dolgoztunk együtt, és évek óta kerestük a lehetőséget a közös munkára.

Anna bábszínész, Róbert pedig bábrendező, mindketten a győri Vaskakas Bábszínház művészei – a bábos nézőpont megjelent-e a próbafolyamatban, az előadásban?

Urbanovits Krisztina: A bábos szemlélet az előadás tárgyi világában jelentkezik; a síkban tartott rajzfilmes díszletelemekben és kellékekben (Michac Gábor munkája). Díszlete nagyon jól beépült az előadásba, számtalan nagyszerű játéklehetőséget adott nekünk.

Hol, milyen közönségnek játszották eddig az előadást? Kaptak-e visszajelzéseket például Terike és Irén korosztályából?

Száger Zsuzsanna: Budapesten a Mozsár Műhelyben volt a bemutatónk áprilisban, és itt játsszuk havi rendszerességgel ebben az évadban is. Emellett több vidéki meghívásunk van, Győrbe például már másodszorra jövünk vele. Nagy boldogság a különböző korú nők egyöntetű visszajelzése, hogy nagyon megérinti és elgondolkoztatja őket Terike és Irén története, mindamellett, hogy végigkacagják az előadást. És nem csak a nők!

Turbuly Lilla

Fotó: Kovács Judit/KV Társulat

Előadás ajánló

Színház adatai

Vaskakas Bábszínház 9022 Győr, Czuczor Gergely utca 17. Tel.: 96/512-690 vaskakas(kukac)vaskakas(pont)hu
 
Nyitvatartás:
hétfőtől péntekig 9-18 óráig, valamint az előadások kezdete előtt egy órával

h k s c p s v
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
Kakashíradó