Dráma és reménysugár

A Dühöngő ifjúságot 1956-ban mutatták be Londonban, néhány évvel később filmet készítettek belőle – Győrben viszont eddig még sosem mutatták be. A darab sikere annak ellenére töretlen a világon, hogy nem vígjátékról van szó, hanem egy fiatal pár magánéleti drámájáról. Felkavaró, szembesítő, őszinteséget kívánó történet, ami a színészeknek jutalomjátékra ad lehetőséget.

Alison és Jimmy szeretik egymást. Nagyon. Őrjítően. És egymást megőrjítően. Ennek oka különbözőségük, ami az eltérő családi háttérben gyökerezik: a férfi okos és intelligens, de szülei kétkezi munkások voltak, a nő viszont jómódú környezetben nőtt fel, és a házasság a katona apa elleni lázadást is jelentette. Élnek egy padlásszobában, szavakkal, sőt tettekkel bántják egymást, elfojtásaikat csak így, rosszkor, rossz hangsúllyal mondott mondatokkal tudják feloldani. Megoldást azonban ez egyáltalán nem jelent.

Az életben vannak vargabetűk, járatlan utak, és néha el kell magunkat engedünk, hogy az örvény mélyére kerüljünk, mert – a természet és a fizika furcsa törvénye miatt – úgy kerülünk a leghamarabb ismét a felszínre. Ezt a kemény időszakot látjuk a Dühöngő ifjúságban, de végül mégiscsak eljön a békülés, és a nézőt nem haraggal engedik el (az angol cím Look back in anger, azaz Nézz vissza haraggal), hanem az összetartozásból, az összekapaszkodásból következő, halványan mégiscsak felcsillanó reménysugárral.

John Osborne saját házasságát írta színpadra, mindössze 17 nap alatt. Kegyetlenül, terápiásan őszintén. Akik ezt megnézik, pontosan tudni fogják, milyen hibákat ne kövessenek el.

Az előadás a Vaskakas Bábszínház és az Orlai Produkciós Iroda harmadik együttműködése A hullaégető és a HERNÁDIpont című előadások után. Különleges lesz a Znamenák István rendezte bemutató, mert Győrben ezt a darabot még sosem játszották, a város színház iránt érdeklődő közönsége először láthatja. Ráadásul vadonatúj fordításban, amelyet a kiváló költő-műfordító, Nádasdy Ádám jegyez. A cukorkaárus jazztrombitás Jimmyt Szabó Kimmel Tamás alakítja, akit nemcsak közönségsiker zenés filmekből (Made in Hungária, Pappa Pia), hanem Orlai-vendégjátékokból (Pesti barokk, Száll a kakukk fészkére, Bagoly és Cica) is ismerhetnek a nézők. Feleségét, Alisont a szintén sokat filmező, nemrég a Korhatáros szerelem sorozat főszerepét játszó Kovács Patrícia játssza, akit a Várj, míg sötét lesz után másodszor láthat a győri közönség. A két színész egy igazi klasszikus, a Vőlegény után másodszor lesz egy pár a színpadon, ám ilyen mélységű drámai karaktert még egyikük sem formált meg. A további szerepekben Ötvös András, Járó Zsuzsa és Papp János lép fel a Vaskakas bemutatójában.

Papp Tímea

Előadás ajánló

Színház adatai

Vaskakas Bábszínház 9022 Győr, Czuczor Gergely utca 17. Tel.: 96/512-690 vaskakas(kukac)vaskakas(pont)hu

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
Kakashíradó