Bábszínházi Világnap 2024

A BÁBSZÍNHÁZI VILÁGNAPRA
Amikor harminc évvel ezelőtt a Budapest Bábszínház igazgatója lettem, a prózai színház
felől, kívülről érkeztem a bábművészet világába. 
Lenyűgözött a műfaj sokszínűsége, rácsodálkoztam korlátlan lehetőségeire, féktelen
szabadságára, és hamar megértettem, hogy a bábszínház életre szóló élmény, elköteleződés,
felelősség. 
A műfaj új formáinak folyamatos keresése, a kísérletezés, a hagyományok megőrzése és
felfrissítése, a bábművészek új generációinak kinevelése, a más művészeti ágakkal való
összekapaszkodás és együttműködés olyan új utakra vezettek, melyeket prózai színházi
alkotóként talán sohasem tapasztalhattam volna meg.
A műfaj sok csodája közül talán a legnagyobb, hogy minden korosztályt 0-99 évesig
egyformán képes lenyűgözni és megszólítani. Semmi sem hasonlítható ahhoz, ahogy a
legkisebbek kacagnak, izgulnak, lelkesednek egy bábelőadáson: az ő szemükben a fából
faragott, papírból kasírozott vagy textilből megvarrt figura nem csupán él, de létezésének
valódi tétje van. Később a csoda születése válik a legérdekesebbé: hogyan mozdul meg egy
báb, mi a trükkje, honnan jön a fény. Mozgatók és bábok közös jelenléte, a színház születése
része lesz a hatásnak. A modern színház összes jelentős felfedezése – a brechti V-effekttől a
képzőművészeti absztrakcióig, a stilizált mozgástól a különböző kortárs narratív
megoldásokig – a legtermészetesebb módon van jelen a bábszínházban, bármilyen
korosztályhoz szóljon is az adott előadás. 
Épp ezért a bábművészet a legalkalmasabb arra, hogy kortárs nézőt neveljen: egy bábos
koncepció mögött mindig felfedezhető egy filozófiai sík is, a vizuális absztrakció a
gyönyörködtetés mellett el is gondolkodtat. A bábszínház valódi „Gesamtkunstwerk”, ahol a
képzőművészet, a színészi játék, az irodalom, a mozgásművészet, a zene, a mozgókép
egyenrangúan, egymást erősítve van jelen a készülő műalkotásban. Szintézise mindannak,
amit a különböző művészeti ágak külön-külön tudnak, így a nézőre gyakorolt hatásuk is
megsokszorozódik. 
Ha visszagondolok pályám elmúlt harminc évére, elsősorban hálát érzek. Hálás vagyok, hogy
a bábszínház az életem és a színházi gondolkodásom elidegeníthetetlen részévé vált.
Szerencsések azok az alkotók, akik már ifjúkorukban rátaláltak a műfajra, hiszen a bábszínház
lehetőségei kimeríthetetlenek: a folyamatos változás, megújulás frissen és fiatalon tartja ezt a
színházi formát, amely egyidős az emberi kultúrával.
Örömteli alkotást, felszabadult kísérletezést, izgalmas új utakat kívánok minden bábszínházi
alkotónak és nézőnek a Bábszínház Világnapján!
Meczner János
 2024. március 21.

“Puppets are stubborn, and puppeteers pay them all the attention in the world.
They stubbornly persist everywhere, whether we are sad, brave, or happy, whether we are hot
or craving something delicious.
They persist in hopelessness and apathy. They enter the puppeteers’ skin and dress as them
because they are stubborn.
That’s why puppeteers come together, that’s why we always need each other.
This thirst for beauty, for symbolism, that urgency to communicate through allusion becomes
an obsession. We hang on to their mystery because they exist in the infiniteness of existence
and make us recognize ourselves outside of us in another dimension, where puppets reside, in
the memory of the world’s memory.
This thirst to create figures, to build their realms of being, keeps us awake, and without
hesitation, they become the owners of dreams.
Puppeteers, we like each other when we are together, we get used to meeting and embracing
each other just because, despite pandemics, wars, or economic dilemmas.
Because puppets, being stubborn, seduce us and lead us by the hand like children. It doesn’t
matter what they are made of, whose hands they are in, where they come from, or how they
are dressed, whether they are whole or not, whether they are big or skinny, heavy or light,
simple or complicated. They undress themselves as they are, with their seams exposed, their
tricks, and their controls because they know we love them.
Definitely, we, the Cuban puppeteers, and I can assure you that those from any corner of this
beloved blue planet who love puppets, pay them attention… all the attention in the world.”
I attest.

Ms.C. Blanca Felipe Rivero. Havana 1963. BA in Theaterology – Dramaturgy (1985),
Diploma in Theater for Children and Puppetry (1999-2000), Master in Formative Processes in
Arts Education (2018). Professor at the University of the Arts. Playwright, staged by amateur
and professional theater, published in Cuban editorials and in the Ibero-American Dramatic
Collection for children and youth at CELCIT. Researcher and critic, with presence in Cuban
and foreign cultural magazines and websites. Vice president of the Cuban Center of UNIMA.
Current scriptwriter and chief advisor for the Animation Studios of Cubavisión and Theater
advisor for children and puppets of the National Council of Performing Arts. She was
awarded the Distinction for National Culture in 2014.