28. évadját nyitotta meg a Vaskakas Bábszínház

A Vaskakas Bábszínház szeptember 2-án nyitotta meg a 2019/2020-as évadát, amely öt új bemutatóval, számos befogadott előadással, és egy rendhagyó beszélgetéssorozattal várja nézőit.

Az évad elején mindjárt premierdömping várható a győri bábszínházban: október 5-én a Kossuth-díjas Tandori Dezső Medvék minden mennyiségben című kötete alapján készülő előadást mutatják be a legkisebbeknek, vagyis a 3 év alatti korosztálynak Markó Róbert rendezésében, majd október 6-án az ugyancsak Kossuth-díjas Csukás István mesefüzére alapján készülő Pom Pom meséit láthatja először a közönség, utóbbi előadás rendezője a színház igazgatója, Kocsis Rozi.
December 1-je a Lackfi János József Attila-díjas költő, író Paradicsomleves betűtésztával című kötetéből készülő zenés revü bemutatója – a gyerekek kedvenc ételeit bemutató, nagytermi revüprodukció zeneszerzője Rab Viki, rendező-koreográfusa pedig Fejes Kitty.
Ugyancsak a nagyteremben mutatja be a Vaskakas a Vuk című zenés előadást. Fekete István regényét Gimesi Dóra írja színpadra, a produkció látványtervezője Boráros Szilárd, zeneszerzője Borlai Gergő, koreográfusa Ladányi Andrea, rendezője Markó Róbert.
Az évadot a H. munkacímű produkció zárja 2020 májusában, Ladányi Andrea rendezésében.

A színház társulata az idei évadban is sokfelé utazik: a tatabányai Jászai Mari Színházban és a József Attila Színházban is előadják a tavalyi évad nagy sikerű zenés darabját, az Ózt, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban pedig a Makrancos Kata juniort (mindkét előadást Markó Róbert rendezésében).
Emellett még rengeteg helyre viszik a színház előadásainak jó hírét, nemcsak vendégszereplésekre, hanem fesztiválokra is. Mindjárt szeptemberben az előző évad végén bemutatott A kismalac meg a farkasok utazik Budapestre a Kolibri Fesztiválra, október elején pedig Kijevbe látogat a társulat a La Fontaine mesék című előadásával.

Továbbra is folytatja együttműködését a Vaskakas és az Orlai Produkciós Iroda: havonta egy orlais előadás várja a nézőket Győrben, ennek első előadását szeptember 21-én láthatja a közönség (Vadméz, rendezte: Znamenák István) valamint több független színházi előadás is színesíti majd a bábszínház ifjúsági és felnőtt közönségnek szóló repertoárját. Mindjárt szeptemberben a KV Társulat Terike és Irén című művét fogadja a színház kamaraterme, amelynek rendezője Markó Róbert. 
Újdonság, hogy Szemere Katalin újságíró és Góg Angéla food designer közös sorozata, a Presszó a Vaskakasban talál második otthonára: 2019 szeptemberétől havonta egy alkalommal Vaskakas Presszóba várják az érdeklődőket, neves, Győrhöz valamilyen módon kötődő vendégek részvételével. A Vaskakas Presszó vendége októberben Boldizsár Ildikó pszichológus, etnográfus, meseterapeuta lesz, novemberben pedig Várszegi Asztrik bencés szerzetes, emeritus pannonhalmi főapát.

Természetesen a Vaskakas következő évadát is a Győrkőcfesztivál zárja, melyet immár 13. alkalommal rendeznek meg, július első hétvégéjén, Győr teljes belvárosában, csaknem ötvenezer látogatóval.

Fotó: O. Jakócs Péter

Előadás ajánló

Színház adatai

Vaskakas Bábszínház 9022 Győr, Czuczor Gergely utca 17. Tel.: 96/512-690 vaskakas(kukac)vaskakas(pont)hu jegyvásárlás: info(kukac)vaskakas(pont)hu
 
Nyitvatartás:
hétfőtől péntekig 9-18 óráig, valamint az előadások kezdete előtt egy órával

h k s c p s v
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
Kakashíradó